Mostantól a fejezetek szerdánként lesznek, és előtte nem hiszem hogy felrakom az újat. A tizenkettedik részig, rövidebbek lesznek a fejezetek mert, én régebben megírtam őket, és most csak javítani kell meg néhány dolgot beleírni de, azután már öt vagy hatoldalasok lesznek a fejezetek mint a másik blogomon! Nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást!
10.fejezet: Az igazság és a vicc
-
Hazudtál nekem! – kiabáltam rá az állítólagos féltestvéremre
- Nem
hazudtam hanem, nem mondtam el az igazat! – felhorkantottam.
- Az
ugyanaz! – még mindig nem tudtam felfogni amit mondott.
- Nem
az! Ha egyszer meghallgatnál és nem lennél ilyen idióta többre mennénk! –
ordította teli torokból. Csendben maradtam és szikrákat szóró szemekkel néztem
rá. Készenlétben voltam arra hogy megverjem ha, bármi olyat is mond ami nem
tetszik.
-
Köszönöm. – váltott át normál hangerőre. – Nem mondtam el mert, tudtam mi lesz
a reakciód. – félbe akartam szakítani, de nem engedte. - Anya és Joceyan, gyakran látogattak meg
engem. Az apám fizikailag, nagyapa meg mentálisan tanított. És neked még
szerencséd volt Sandorral. Engem a tökéletes katonává akart edzeni az apám.
Olyanra akinek nem számít a család, a pénz, a boldogság, semmi. Csakis az
számít amit a gazdám mond. – elszörnyedtem. Mit tehettek ezzel a szegény
emberrel?
-
Olyanná mint a Makulátlanok Astaporban? – kérdeztem.
- Igen.
Pontosan olyanná.
-
Sajnálom. Nem tudtam. – sütöttem le a szemeimet.
- Ne
sajnáld. Ez már a múlt. És nem is tudhattad volna. Még túl fiatal voltál hozzá.
- És
Dean? – Alex értetlenül nézett rám.
- Mi
lenne Deannel?
- Ő
tudott rólad?
- Nem.
Elmegyek vadászni. – mondta elterelve a témát.
- Tudsz
bánni a nyíllal? – kérdeztem és ő elvigyorodott.
- Jobban
mint hinnéd! – Öt másodperccel ezután már elnyelte őt az erdő. Egyszerűen nem
tudtam felfogni azt amit mondott. A Makulátlanokkal kegyetlenül bánnak egész
életükben. Nyolc- hét éves korukban elveszik őket a családjuktól és megkezdik a
kiképzésüket. Ötből csak egy gyerek éli
túl. Tizenegy éves korukban kapnak egy kutyát amit egy évig maguknál tartanak,
utána vagy megölik a kutyát vagy a kiképzők ölik meg őket. Miután úgy gondolták
hogy, a kiképzés véget ért, egy utolsó próbát csináltatnak meg velük. Be kell rontaniuk egy házba és
megölni egy újszülött csecsemőt. Undorító és borzalmas. Mindenegyes Makulátlant
kasztrálnak. A szörnyűen morbid gondolataim közül Szellem zökkentett ki, azzal
hogy, megnyalta a kezem. Meg simogattam a fejét mire egy kéz volt a vállamon.
Hátra fordultam és Jon vigyorgott rám.
- Úgy
látszik neki is hiányoztál…. – erősen vállon csaptam.
- Ne
kezd már te is! Ez egyáltalán nem vicces! – rivalltam rá. – Mindenki azt mondja
hogy, milyen komoly vagy közben, marhára nem!
- Amikor
veled beszélek nem vagyok komoly. Veled sosem voltam az. – nézett rám csillogó
szemekkel.
-
Igazából nagyon is sokszor voltál velem komoly. – mondtam mosolyogva.
- De ez
olyan meghatóan hangzott. Nem? – kérdezte széles vigyorral, megforgattam a
szemem a hülyeségén.
- Te
bolond vagy! – mondtam nevetve és elmentem vízért. A lábamon a seb, már
teljesen begyógyult, hála a farkas géneknek. Leguggoltam a patak mellé, ami
volt vagy három méter széles és több mint egy méter mély. Halk lépteket
hallottam magam mögött. Hátrafordultam és ott állt Szellem.
- Már
azt hittem megint valamelyik hülye van itt. – mondtam Szelemnek mire, valaki
belökött a vízbe. Mikor felálltam a patak aljáról hatalmas röhögést hallottam.
- Mégis
csak egy pont neked! – mondta fuldokolva a röhögéstől Borraq. Ránéztem Alexre
aki a földön fetrengett.
- Bocs
Lyl. De ezt muszáj volt! – mondta fogva a hasát. Azt tudtam hogy lehetne őket
befenyíteni. Mégis csak nőből vagyok!
- Ki
lökött meg?! – förmedtem rájuk mire még jobban kitört a nevetés. – Hát jó… Vagy
vizet fogtok inni vagy semmit!- kiugrottam a vízből és odafutottam a
csomagokhoz. Mindenkinek tudtam hogy, milyét hol tárolja. Az összes tömlőt a
kezembe vettem. – Ha még egyszer ilyen lesz, nem lesz semmilyen ital! Értve
vagyok?! – Torregg odaszaladt hozzám és próbálta kivenni a tömlőket a kezemből.
Ezzel csak azt érte el hogy, az egyik patakban lévő szikladarabhoz vágtam az
övét. Ami szépen elfolyt a patakban egy rövid ideig vörös színt hagyva maga után.
Gondolom bor lehetett.
- Én
megmondtam! – mondtam vigyorogva. – Csak próbálkozz tovább és a végén minden
tömlő és a tartalma a patakban végzi! – Alex odafutott hozzánk. – Nem- nem! Ha
Alex próbálkozik akkor mindegyik a vízben végzi! – mondtam még jobban vigyorogva.
Léptem egyet hátra és neki ütköztem valaminek ami olyan szinten megijesztett
hogy majdnem elejtettem az összes tömlőt.
- És ha
én próbálkozok? – kérdezte valaki úgy hogy a lehelete a fülemen súrolta. Most
már tényleg annyira megijedtem hogy elejtettem mindent. Hátra fordultam és
mondtam.
- Főleg
ha te próbálkozol! – két rúgással minden tömlő folyt el a patakban. – Nem jött
be a terved Jonnie! – Jon úgy nézett rám mintha valami nagyon rosszat tettem
volna, na és a többiek… Ha nézéssel ölni lehetne, már többszörösen halott
lennék. Vigyorogva indultam a táborhelyre, és leültem egy farakásra.
Igen
furcsák voltak nálunk a hangulatingadozások, főleg Alexnél és nálam. A többiek
meg alig vettek valamit komolyan. Az egyik pillanatban feszültek vagyunk, mert
majdnem megöltem Harle-t, a másikban meg nevetünk, mert belelöktek a vízbe. Elég
furcsa.
Szellem
leült mellém, és csak akkor vettem észre hogy megfagyok, gyorsan meggyújtottam
a tüzet és közelebb mentem. A farkas elterült mellettem és a fejét a lábamra
hajtotta.
- - Nem
fázol? – jött oda Alex, amint meglátta hogy, még mindig csuromvizes vagyok.
- - Picit.
– válaszoltam és minden figyelmemet a lángoknak szenteltem.
- -Meg kellene
szárítani a ruháidat, mert meg fogsz fázni. – elmosolyodtam.
- -Azt
kétlem, de kösz. – Harle robogott oda mellénk.
- -Ne
legyél már ennyire finnyás, majd én melegen tartalak! – kacsintott és
megforgattam a szemem.
- -Úgy
látom nagyon akarod hogy valaki kasztráljon téged, de megnyugtatlak, nagyon
közel jársz hozzá. – replikáztam egy fél mosollyal az arcomon. Harle megijedt
mire, Alexből és belőlem is egyszerre tört ki a nevetés. – Még gyakorold a
beszólásokat, kedvesem. – mondtam még mindig nevetve és Harle durcásan eloldalazott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése