8.fejezet

                                                                    Sziasztok! 

Meghoztam nektek ennek az évnek az utolsó bejegyzését! Szép szilvesztert és jó olvasást kívánok mindenkinek! 

                                 

                                      8.fejezet: A merénylet

/Leila/

- Ser Alex! Nyissa ki! – nem mertem megkockáztatni hogy hányan vannak kint. Mindegyiket nem tudnám megölni. Hülye voltam. Elfelejtettem becipelni a hullákat. Kinyitottam az ablakot és le ugrottam. Viszont azzal nem számoltam hogy, hat méterrel a föld felett volt az ablak és azt sem néztem meg hogy, vannak-e körülöttem.  A landolás nem kicsit fájt, mert mikor leérkeztem elfelejtettem behajlítani a lábam.

Volt egy őr mellettem három méterre és még egy hét méterre. Oda mentem az őrhöz aki közelebb volt. Hátulról átmetszettem a torkát. A másik őr észrevette hogy mi, történik és nyúlt a kürtjéért. Megdobtam a tőrrel ami, pontosan a homloka közepébe állt bele. Gyorsan elfutottam még mielőtt elkapnának. Valamilyen hihetetlen módon megtaláltam a konyhát ahonnét már tudtam az utat a szobám felé.

Alex aludt a fotelben. Megdobtam a cuccaival amik nagyot koppantak a fején.

-         - Ezt most miért kellet?! – kérdezte durcásan

-          -A megállapodás miatt. Ide hozom a ruhád és segítesz megszökni.

-          -Jah, tényleg.. – jött rá.

-          -Mióta vagy lovag? – kérdeztem tőle.

-          -Soha nem voltam az. Csak azért hívnak így mert Walder Frey azt mondta hogy az vagyok.

-          -És nem akar lovaggá ütni? – tettem fel a kérdést, mert számomra teljesen természetes volt az hogyha valakit lovagnak hívnak, azt lovaggá is ütik.

-          -Esze ágában sincs de, most már hagysz öltözni?

-          -Aha. – Bementem a fürdőszobába, leültem az ajtó mellé és ott vártam hogy felöltözzön Alex.

Mikor végzett egyből a tárgyra tértem.

-          -És mégis hogy akarod azt hogy kiszökjünk, úgy hogy közben meg is öljük Freyt?

-          -Hát nem tudtam hogy meg akarjuk ölni… De mindig ha jön új ágyasa akkor azt kipróbálja.

-          -Szóval én is az lennék?

-          -A nőket nem veszi semmibe. – felszisszentem. Milyen ember az aki nem veszi semmibe a fajtársát?

-          -Akkor intézd el hogy, te őrködj! –  utasítottam és leültem az ágyamra. Soha az életben nem gondoltam volna hogy ezt fogom csinálni. A furcsa de, a mostani körülmények ellenére is kellemesen éreztem magam. A családom még mindig nagyon hiányzott és nem hiszem hogy még mostanában kicsit is enyhülni fog az érzés.

Miután Alex kiment és egy órával utána jött Walder Frey két őrrel. Alexel és egy ismeretlennel.

-          -Nagyúr. – köszöntöttem és meghajoltam.

-          -A korcsok kint lesznek.  – elmosolyodtam. Részben azért mert az alakváltókra ez egy gúnynév, másrészt meg ezt kellet tennem. Alex bólintott és becsukta az ajtót. Walder Frey a maga öreg csoszogásával leült az ágyra és engem nézett.  Odamentem hozzá.

-          -Nagyúr, kérem, nyújtsa ki a nyelvét! – az öreg úgy nézett rám mintha őrült lennék. De végül kinyújtotta a nyelvét. Hihetetlen gyorsasággal húztam elő az elrejtett tőrt a hátamról és vágtam le a nyelvét. Majdnem elhánytam magam ahogy megnéztem a kezemben lévő nyelvet. Gyorsan eldobtam és odahajoltam a fájdalmában nyöszörgő Walderhez.

-          -Ezt azért kapta mert megölte Robbot! – félelemmel teli szemekkel hátrahőkölt. – Ezt meg azért kapta mert megölte az apámat Rolf Shanno-t! – a tőrt a torkába szúrtam ezzel bosszút állva apámért és régi barátomért.

Kinyitottam az ajtót mire Alex egy gyors mozdulattal megölte a másik őrt. 

-          -Kész? – kérdezte.

-          -Igen. – válaszoltam megkönnyebbülve.

/Jon/

Már második napja vagyunk a tisztáson. Napról napra jobban aggódok.

-          -Parancsnok, ideje indulni. – mondta Rozmár olyan rossz kedvvel mintha, meghalt volna az egész családja.

-          -Még várunk két napot! – mondtam  még mindig egy kis reménnyel hogy, Leila hamarabb visszatér hozzájuk.

-          -Ha várunk két napot akkor megtalálnak és megölnek minket! – mondta Harle. Rozmár, Borraq, Ygon és Torregg is ugyanazon a véleményen volt. Csalódottan vettem észre hogy, leszavaztak. Az utolsó csepp reményem is elszállt hogy, vissza jön Leila.

-          -Jó, Holnap délben indulunk!- Leila mindenét otthagyta nálunk. Még szeretett lovát, Hóvit is. Ahogy elkezdtem nézni a dolgait megláttam a könyvet amit a nagyapja adott neki. Megmosolyogtatott, hogy a lány, szó nélkül elfogatta a neki nyújtott vigasztalást amikor a családja meghalt. Egyből lekorholtam magam a gondolatomért.

   Elpakoltam mindent majd, elmentem aludni.

Amint Leila elment a házuk mögé utána mentem. Hangos farkasüvöltés hallatszódott majd hallottam Leila hangját de nem értettem hogy mit mond. Mikor odaértem hozzá megláttam egy hatalmas barna farkas mellet ülni. Levettem a köpenyem és ráterítettem. Fel állt és velem szembe fordult. Láttam a szemében a fájdalmat. Közelebb mentem hozzá mire ő elkezdett sírni. Megöleltem, majd a nyakam és a vállam közé fúrta az arcát. Jó érzés volt ölelni még úgy is hogy tele volt szomorúsággal. Mikor kisírta magát bement a házba. A földön találtam egy könyvet.

Mikor felébredtem az álmomból sajnáltam, hogy nem mondtam el a lánynak hogy, mit érzek. Amikor kicsik voltunk és most ez a pár hét alatt. Azt akartam neki elmondani hogy sokkal többet érzek  mint barátság…