6. fejezet

                                                          Sziasztok! 

Az utóbbi két napban írós kedvem van és nem váratlak meg titeket az új részekkel januárig! Remélem örültök mert én igen! :D Megpróbálok majd több fejezetet hozni csak ha nincs olyan kedvem akkor siralmasan leírok két sort aztán feladom. Jó olvasást! 

6. fejezet: Ikertornyok 

-          -Nagyapa, nem értem.

-          -Hadd magyarázzam el a színek jelentését. Egy barna farkas szíve becses és bátor. Könyörületes és kedves.

-          -Olyan mint Dean! – kiáltottam fel örömömben.

-          -Igen kicsi Lyl, igen.. De nem csak ezt jelentheti. Néha pont az ellentétét jelenti. A szürke pont az a szín ami bemocskosít. Ha a barnába szürke vegyül a kedvességből gyűlölet, könyörületesből könyörtelen lesz.

-          -A családban ki milyen színű? – felsóhajtott

-          -A bátyád barna. Én fekete fehér vagyok….- folytatta volna de félbe szakítottam.

-          -Az mit jelent? – kérdeztem kíváncsi szemekkel.

-          -A kettő pont az ellentét. Az egyik a halál a másik az élet. Ellentétek mint a Teremtő és az Őrző. Ők ketten az istenek legteteje. Tőlük származik  a kilenc régi isten. A Teremtő az élet, az Őrző, a pokol és a halál ura. Több milliárd éve háború zajlott közöttük de, mindketten ugyanannyira erősek, és egyik sem jobb a másiknál. Ma már béke van közöttük. A fekete és a fehér együtt a béke és a bölcsesség együttese. 

-          -Akkor egy fekete farkas maga a megtestesült gonosz?- néztem elkerekedett szemekkel.

-          -Nem kicsim. egy fehér és egy fekete farkas együtt olyanra képesek, amire egy tíz fős falka sem tudna. Száz évben összesen csak két ilyen farkas születik.

-          -Akkor én különleges vagyok! – ujjongtam. Aztán rájöttem egy fontos dologra. – Az én bundámban is van szürke! – szomorodtam el.

-          -Kicsim, attól még hogy van benned, nem biztos hogy átveszi rajtad a hatalmat, és alig van rajta. Lehet hogy a Cleganéktől öröklöd néhány szokásukat.

-          -Biztos?- töröltem le az ici-pici ökleimmel a könnyeket.

-          -Igen.

       Az álmom úgy szállt el, mint a levél néhány széllökésnél. Az álmomban megint a múltam volt. Ez akkor volt, miután elmentünk Deresből.

Azóta is megkellene keresnem a fekete farkast. A társamat akit nem is ismerek. A társ itt olyan mintha testvér lenne. Azt sem tudom hogy melyik családoknál van farkaslét. Így aztán azt se tudom hogy, hol kezdjem.

-          -Leila!- zökkentett ki a gondolat menetemből Jon.

-          -Mi… mi van? – kérdeztem értetlenül.

-          -Teljesen elbambultál és már indulnunk kéne az…. Ikertornyokba. – mondta kelletlenül. Egyáltalán nem értettem mi a baja. Hiszen nem neki kell onnét megszöknie, egyes egyedül, a több száz katona ellen.

-          -Rendben. – Minden kedvem elszállt attól hogy, nyeregbe üljek. Eddig se volt kedvem de most, főleg nem.

 Mikor megérkeztünk a Freyek hídjához, előjöttek az őrök. Elfogott az nyugtalanság. Eddig sem tűnt biztosnak a terv de most, na most már teljesen biztos hogy, lehetetlen. Lehet hogy, teljesen kiült ez az érzés az arcomra mert Jon odaügetett mellém és megszorította a kezem.

-          -Nem lesz semmi baj. – nyugtatott sikertelenül.

-          -Reméljük. -  amint kimondtam, az egyik őr oda jött. Kérdezősködött, és amint megtudta hogy, az Éjjeli -Őrség parancsnokával beszél, betessékelt minket a várba. A hideg kőfalak a börtönre emlékeztetett Királyvárban, ahol eltöltöttem majdnem egy hetet.

Beértünk egy hatalmas terembe ami tele volt katonákkal. Szellemet, Borraqot, és a vadkant otthagytuk a túloldalon. Ha ők is itt lettek volna, az biztos halált jelentene számunkra. Túlságosan nyugtalanító a jelenlétük. Borraq hatalmas termete szorongató, ne is beszéljünk a póni méretű állatokról.

  Az őr betessékelt minket vagy ezer folyosón és ajtón át. A terem ahol az Ikertornyok ura, vékony volt, mint egy fogpiszkáló és vén. Miközben a székében ült, úgy tűnt mintha menten összeesne. Jobbján egy magas, tiszta izom srác állt, a ballján meg egy huszonöt év körüli lány állt. 

 Amint megálltunk, furcsa szagot fogtam. Ismerős szagot. Túlságosan ismerőset. Olyan volt mint Radclyffe de, mégsem. A terem végéből jött. Ott valaki alakváltó. Csakis nekünk van ilyen szagunk, amit csak mi fedezünk fel.

-          -Jó estét Havas nagyúr! Nem számítottam a látogatásodra. – mondta Walder Frey, még Ygonnál is recésebb hangon.

-          -Hát hogy megvalljam én sem. Egy újoncot viszünk a Falra és több nap kerülő lenne ha, nem engednél át minket a hidadon.

-          -És mégis melyik lenne az a újonc? – Jon megfogta a karomat és előretolt.

-          -Ő! Jól vadász, jól harcol! Arra gondoltam kedvességből hogy, neked adhatnám a lányt, cserébe átengedsz minket a hídon.

-          -Hozd közelebb! Nem látom, tudod már nem ugyanaz a látásom és legjobban a kezemmel érzékelek. – feldühödtem. Ez az öreg nem érhet hozzám! Látszott Jonon hogy ellenezné de, nem tudna ellene semmit se -csinálni.

-          -Uram,  nem kellene ezt csinálni… Tudja azért került a Királyvári cellába mert, Joffrey király ágyasa volt… - elkezdett velem szédülni a világ. Még hogy én?,… Hazugság de akkor is. Dühös lettem és a következmények is megvoltak. A szemem vörös lett az elfojtott erő miatt. Lekellet hunynom a szemem hogy ne vegyék észre.

-          -Hát jó.. Joffrey király igen válogatós volt…. Alex vidd fel az egyik vendégszobába, hogy is hívjákot.

-          -A nevem Leila! – vágtam rá. A férfi aki Frey mellet volt, odajött, pofon vágott.

-         - Ha még egyszer így beszélsz a nagyúrral, kitépem a nyelved! – sziszegte majd elvonszolt. Utoljára ilyen erős ütést Radclyfftől kaptam. Még pár éve. A pár napja történt fojtogatást nem veszem az ütések közé. Mikor egy folyosóra értünk, ahol nem járt levegő, túlságosan is intenzíven éreztem az alakváltó szagát. És csak ketten voltunk a pszichopata testőrrel. Ő az alakváltó. Már tuti biztos hogy, nem fogok tudni megmenekülni.

-          -Milyen furcsa hogy, a fajtánk hova süllyed. – mondtam rejtélyesen.

-          -Miről beszélsz, szajha?

-          -Hát ez fájt. Egy: nem vagyok szajha. Kettő: te is tudod miről beszélek. Ebben a várban csak mi ketten vagyunk ilyenek!

-          -Milyenek?! – kezdett ideges lenni.

-          -Nem érzed a szagot?  - kérdeztem már szintén idegesen. Ő már nem válaszolt hanem meglendítette a kezét, csakhogy résen voltam. Megfogtam a csuklóját, kitekertem, és a hátához szorítottam.

-          -Azt hitted hogy hazudtak amikor azt mondták, hogy jól harcolom? – kérdeztem ördögien, szinte suttogva.

-          -Igen! – vágta rá majd a szabad kezével fejbe csapott. Bele rúgott a hasamba, és ellökött. Kirántottam az egyetlen fegyveremet, a tőrömet. Ahogy megint jött, átbújtam a keze alatt és megvágtam a vállát. Sajnos csak a páncél hasadt fel. És hatalmas szerencsétlenségemre kicsorbult a tőr. Ránézett a vállára és feldühödött. A szeme vörös lett én meg elmosolyodtam.

-          -Tudtad te hogy, miről beszélek! – csakhogy ő ezt nem fogta fel és átváltozott. A páncél szétrobbant én meg, elkezdtem futni. A konyhába mentem. Azt  hiszem.Sunyiban elvettem egy hatalmas tál vaníliás sütit, amiért lehet megfognak ölni. Hamar lenyugodtam a finom édességtől bár, annyira nem volt megrázkódtató hogy egy idegbeteg alakváltó majdnem megölt. Amikor Dean tíz éves volt eléggé idegroncs volt és hát nem egyszer volt olyan hogy megtámadott. Mondjuk én sem hagytam magam. Azok a verekedések mindig vérre mentek. De végül az „elbeszélgetések” amiket Sandor és nagyapa csinált Deannel meghozták a javát. Mikor elpusztítottam az összes sütit, a szobám felé vettem az irányt. Minden sarkon benéztem, hogy nincs itt-e az ideges farkas. Amikor benyitottam a szobámba, teljesen váratlanul ért az a kép amit láttam. Az egyik széken ott ült a testőr a derekán egy takaróval. Becsaptam az ajtót és szikrázó szemekkel néztem rá.

-          -Te mégis mi a francot csinálsz?!

-          -Sajnálom és szeretnélek meg kérni valamire…

-          -Majdnem megöltél és még szívességet is kérsz?! – kérdeztem felháborodva

-          -Mondtam hogy sajnálom…- akart volna felállni de rá kiabáltam

-          -Ne állj fel! Mégis mit akarsz?

-          -Hát mivel amikor átváltoztam elszakadt a ruhám és se farkasként, se pucéran nem mehettem volna a szobámba.

-          -Ezért most jobb hogy, itt dekkolsz az én szobámban?

-          -Arra szeretnélek megkérni hogy, hozd el a ruhámat és cserébe segítek kiszabadulni.

-          -Nem tudom miről beszélsz. – mondtam ártatlanul. Meglepődöttségemtől elég ratyin hazudtam neki.

-          -Dehogynem! A parancsnok azt mondta hogy, jól harcolsz, erős is vagy, plusz alakváltó. Azért az a Stark nem olyan hülye hogy, egy harcost elajándékozzon. – sejtelmesen elmosolyodott.

-          -Nem tudsz te semmit róla! Amúgy meg mi ez a hangulatingadozás, idegbajoskám? – kérdeztem szemtelenül.

-          -Máris téma váltás? Tuti biztos hogy rátapintottam a lényegre ha ilyen rosszul palástolod az igazságot. Ketten kitudnánk jutni innen. És meg is tudnálak tanítani harcolni.

-          -Tudok harcolni! – mondtam durcásan.

-          -Akkor én miért tudtalak legyőzni? Ugyan már! Egy alakváltónak a legjobbak közül is a legjobbnak kell lennie a harcban! Minek kaptad az ajándékot ha nem használod! – köpni nyelni nem tudtam a szónoklatától.

-          -Használom viszont nem fogom kihasználni! – vágtam vissza.

-          -Akkor áll az alku a szökést illetően? – kérdezte.

-          -Attól függ. – mondtam mire ő felhúzta a szemöldökét.

-          -Mitől függ?

-          -Attól hogy elmondod mi a neved.

-          -Alex. – nyújtotta a kezét.

-          -Leila. – megfogtam a kezét és megráztam.

Alex