2014. január 29., szerda

12.fejezet

                                                         Sziasztok!

Tudom, nagyon rég nem hoztam új fejezetet és ezért nagyon restellem magam! Viszont, így kezdeti visszatérésnek, hoztam az új részt! ;) Nagyon szépen kérlek titeket, kommenteljetek! A másik blogomon nem tudom mikor hozom az új részt, de igyekezni fogok vele! Még előtte megírom a Prológust az új bloghoz, és írok egy novellát a versenyre! Addig is jó olvasást és remélem azért nem pártoltatok el tőlem! :D



12.fejezet: Beszélgetések

/Leila/
Egy hatalmas fa tövében feküdtem, Szellem puha fehér bundáját simogatva, mikor Jon mellém ült.
-          -Tudod, nagyon sokszor meglepsz. – érdeklődve néztem rá.
-          -Már megint mit csináltam? – kérdeztem mire a kezembe nyomott egy almát. – Az alma miatt?- kérdeztem poénból.
-          -Nem. Hogy nem is látszik rajtad az a sok fájdalom amin átmentél. – felültem hogy egy szintben legyünk.
-          -Azért nem látszódik mert, nem gondolok a sok rossz dologra. De, ha mégis, akkor jó érzéssel tölt el hogy, már megtörtént és nem kell újra átélnem. Ugyanígy dolgoztam fel a családom elvesztését. Tudom hogy a halálomig és még utána is velem lesznek és vigyáznak rám. – válaszoltam csöndesen és elmeredtem a messzi havas hegyek közé.
-          -Akkor ezért vagy ennyire merész. – felhorkantottam.
-          -Az nem merészség hogy kiállok azért amit szeretek, akiket szeretek, az igazamért. – Egy ideig egyikünk sem szólalt meg. Mind a ketten el voltunk merülve a gondolatainkban.
-          -Te hogy dolgoztad fel a szüleid halálát? – törtem meg a csendet.
-          -Anyámat nem is ismerem szóval, sehogy. Apám halálát… Már az Éjjeli Őrségnél voltam amikor meghalt. Mert?
-         - Semmi csak érdeklődtem. Amúgy egy cipőben járunk. Vagyis majdnem. Érted?
-          -Aha. – Még nem is vettem észre de, kezdett besötétedni. Már napnyugta volt. Utoljára tegnap este ettem és most nagyon korgott a gyomrom.
-          -Elmegyek vadászni. – javasoltam.
-          -Harle és Alex már elment.
-          -Oké. – nagyon untam magam és elkezdtem tépkedni magam körül a fűszálakat.
-          -Nagyon unatkozol? – kérdezte mosolyogva Jon.
-          -Nagyon.
-          -Ne aggódj van munka. Segítesz megcsinálni a tüzet? – kérdezte mire én felpattantam a helyemről mire Szellem rosszallóan nézett rám, mert eddig aludt.
-          -Szívest örömest! – Elindultunk fát szerezni, aztán én elmentem nagy kövekért amiket a tűz köré raknánk. Mikor az kész volt, elmentünk rönkökért amire majd leülünk. Mikor ez is kész volt, Jon leült az egyik rönkre amíg én meggyújtottam a tüzet. Csak most tűnt fel hogy, nincs sehol senki. Csak Szellem, Jon és én vagyunk a közelben.
-          -Hol vannak a többiek?- kérdeztem aggodalmasan.
-          -Szerintem ők is elmentek vadászni Alexékkal. - válaszolta túlságosan nyugodtan.
-          -Így is volt!- kiabált pár méterre mögülünk Alex. – És majdnem meg is öltük őket. – mondta nevetve. – Lyl segíts megnyúzni ezeket. – mutattot  a Borraqon és Torreggen lévő két szarvasra.
-          -A szarvasokat? – Alex megállt egy pillanatra.
-          -Nem. Torregget és Borraqot! – hatot egy kis hatásszünetet majd folytatta. – Még szép hogy a szarvasokat! Gyerünk!
-          -És mi van ha nincs kedvem? – kérdeztem.
-          -Akkor kedv nélkül fogsz nyúzni! Még mielőtt lemegy a nap!- szólt vissza a féltestvérem, és Borraqtól elvettem a kisebb szarvast és úgy a hátamon egy nagy döggel indultam a vízhez. Mikor már majdnem kész voltam, jött Alex.
-         - Itt sürgetsz hogy, csináljam meg de, késel majdnem egy órát! – Alex elmosolyodott.
-          -Te komolyan megcsináltad? – mutatott a bőrnélküli szarvasra.
-          -Hisz, te mondtad! – a hangom pár oktávval feljebb csúszott és fel álltam.
-           -De nem láttad a jeleket? – kérdezte mire felhúztam a szemöldököm.
-          -Milyen jeleket?
-          -Hogy csak beszélni akartam veled. – kiakadtam.
-          -Te most csak szívatsz?!  Tudod milyen nehéz volt leszedni róla a bőrt?! – förmedtem rá, mire ő még jobban elvigyorodott.
-          -Főleg hogy csak erő és ügyesség kell hozzá. Ami gondolom neked nincs. – nem válaszoltam. Csak folytattam a munkámat.
-          -Miről is akartál beszélni? – kérdeztem.
-          -Ümm… Nem tudom. De, azon csodálkozom hogy feltűnt hogy, egyáltalán nincs senki a táborban. Bár, elég későn fogtad fel de azért még is…. – felnéztem rá. Éppen akkor guggolt le és kezdte el a nyúzást.
-          -Miért ne vettem volna észre?
-          -Mert elvonták a figyelmedet… Csodálom hogy nem estetek egyből egymásnak. – leraktam a kést a kezemből hogy, jobban értsem amit mond Alex. Egyszerre nem tudok két dolgot csinálni főleg úgy hogy, az előttem lévő hülyeségeket mond.
-          -Te meg mi a francról beszélsz? Miért is verekedtem volna bárkivel?- Alex felnevetett.
-          -Te is tudod hogy, miről beszélek. Jonról és rólad. Még a vak is látja hogy szerelmes beléd. Amúgy meg, én most nem a verekedésre használtam az „egymásnak estek”-et. – kikerekedett szemekkel néztem rá.
-          -Te meg mi a francról beszélsz? – ismételtem.
-          -Elpirultál. Már igazam van. Ez nem rossz dolog. Hidd el nekem.
-          -És téged miért is érdekel az hogy, mit csinálok kikkel?
-          -Tudod ez fáj. Lehet hogy csak pár hete ismersz de, attól még testvérek vagyunk. – tette a szívére a véres kezét, mintha megbántottam volna.
-          -Féltestvérek. Fattyú vagy. Nem ugyanaz. Nem a vér teszi az embert családtaggá. – morogtam és folytattam a munkámat.
-          -Mégis akkor utálsz vagy mi? Itt játszod most az eszed a fattyú hülyeséggel de a kedves Jonod is fattyú. És nézd csak, ugyanolyan mint mindenki más! – válaszolt vissza, immár idegesen.
-          -Ne forgasd ki a szavamat! – sziszegtem és pár másodperc múlva, megint elkezdtem a szarvas nyúzását. Alex elkezdett kuncogni. Úgy néztem rá mintha meg lenne őrülve.
-          -Mi van? – kérdeztem egy kicsit sem kedvesen.
-          -Azt mondtam hogy „a kedves Jonod” és nem mondtál rá semmit. – teljesen kikerekedett a szemem és most éreztem is hogy, elvörösödök. Ahogy Alex meglátta hogy, elpirulok, hangosan elkezdett nevetni.
-          -Egyáltalán te normális vagy? Egyik pillanatban még itt idegeskedsz, a másikban meg viccelődsz és nevetgélsz! – förmedtem rá és elcsörtettem a patakhoz, hogy megmossam a kezem. Hallottam, hogy utánam jön, de egyből elviharoztam a táborba.
-          -A szarvas? – kérdezte érdeklődve Ygon.
-          -Alex majd hozza. Bár lehet, hogy pár másodperc múlva meggondolja magát! – morogtam és lefeküdtem egy fa aljába. Magamra terítettem a takarót és lehunytam a szemem. Még egy darabig érzékeltem a körülöttem lévő történéseket, de nagyon hamar eljött értem az álom. Egy sokkal kedvesebb, és szebb világ, mint az igazi.

/Alex/

Belecsaptam az egyik fába, az ostobaságom miatt, ami csodák csodájára, majdnem kettétört. A nagyapám mesélte nekem a sorsomat, hogy mekkora erőm lesz, de ekkorára mégsem számítottam. Viszont ez még semmi, Leilával még sosem változtunk át egyszerre és ezért még nem teljes az erőm.

Joceyan, azt is elmondta, hogy Leila igazán kivételes alakváltó. Két természetfeletti lény egyben, pont úgy mint az igaz szerelmem, aki már halott,  Aida. Félek, hogy kísérteni fog, a Falon, aminek a másik oldalán több száz, talán ezer, száműzött természetfeletti lény él.  


Megcsóváltam a fejem a tetteim miatt. Egész életemben számtalan kegyetlen és rossz dolgot tettem, mégis most ez jobban zavar. Hirtelen hangulat változásaim is a farkas gének miatt van, na meg persze az apám is ilyen. Az apám akit tiszta szívemből gyűlölök. 


Remélem tetszett ez a rész, várom a komikat és a pipákat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése